2014. szeptember 1., hétfő

Prológus 2. rész + díjak


                                                                Sziasztok!

Most egy extra hosszú bejegyzés következik! A blog első két díját megkaptam Szimytől és Elizabeth Settertől amit nagyon nagyon köszönök nekik! :) Szóval megkaptam a mai feladatot! :D

A fejezetről csak annyit, hogy a prológus az első évad környékén játszódik, a többi fejezet viszont már a hatodik- hetedik évad között van.


1. Díj  Szimytől




11. dolog magamról

  1.  Már most nem tudok semmit se mondani.
  2. Nagy Odaát rajongó vagyok. 
  3. Három évig táncoltam, de abbahagytam, mert elköltöztünk. 
  4. Jelenleg Madilyn Bailey feldolgozásokat hallgatok. 
  5. Egyik kedvencem Dean- es történet amit szoktam olvasni, az a "My legacy (supernatural)".
  6. Utálom és félek a nagy, repülő és csípő rovaroktól, és a rohadt pókoktól.
  7. Kedvenc színem a kék. 
  8. Fiús vagyok, azaz utálom az ékszereket. 
  9. Kedvenc játékom a Gta V. 
  10. Borzalmasan éneklek. 
  11. Nem tudok többet. 

    11. válasz

1. Milyen állat lennél?

 Farkas vagy tigris.

2. Mit csinálnál, ha találkoznál valakivel, aki pont úgy néz ki, mint te? 
Haza vinném és elkezdenék veszekedni anyámékkal mit képzeltek.

3. Mi a kedvenc sorozatod?
Kettő is van: Odaát és Trónok Harca

4. Milyennek képzeled a tökéletes randit?
Na ezen még nem gondolkodtam.

5. Herceg fehér lovon, vagy balhés rosszfiú?
Inkább legyen motoros helyes gyerek. A többi majd elválik :D

6. Kávé vagy tea?
Mindkettő.

7. Miért írsz blogot?
Mert szeretem megosztani másokkal amit írok, meghallgatni a kritikákat, hogy jobb legyen az írásmódom. Plusz én is imádok olvasni, nem én vagyok az egyedüli, had olvassanak mások is ;)

8. Egyszerre írsz meg egy blogbejegyzést, vagy többször nekiülsz, akár napokig dolgozol rajta?
Szinte mindig, napokig, mivel nekem két oldal megírása, körülbelül 2 óra. Ezen a bejegyzésen is már a harmadik napja dolgozom. És csak a bejegyzésen, nem a fejezeten!

9. Hova utaznál el legszívesebben?
Négy helyre: Bolivia, Törökország, Arizona és Indonézia. A linken meg lehet nézni:  https://www.youtube.com/watch?v=DXtOjwTwbZY

10. Honnan merítesz ötleteket?
Zenékből és sorozatokból. Na meg persze a buksimból.

11. Hogyan reagálsz, ha valaki valami rosszat mond rólad?
Attól függ. Ha csak egy ismerős, vagy nem is ismerem, visszaszólok, vagy csak leszarom. Viszont ha családtag, vagy egy nagyon jó barát, akkor várhat arra, hogy újra beszéljek vele, ha jogtalanul mondta a dolgokat.

11. kérdésem


  1. Milyen extrém sportot próbálnál ki?
  2. Van kutyád, vagy valamilyen háziállatod?
  3. Mi a kedvenc könyved?
  4. Mióta blogolsz?
  5. Mi a kedvenc zenéd?
  6. Milyen fajta filmeket szeretsz? (horror, krimi, romantikus, stb..)
  7. Mi a kedvenc színed?
  8. Mi a kedvenc sorozatod?
  9. Kedvenc kajád?
  10. Te is nagyon kiszoktál fogyni a kérdésekből a díjaknál?
  11. Mit gondolsz az okkultizmusról? (bocs, de tényleg nem tudok mit kérdezni)
Akiknek küldöm:

Egyenlőre csak ennyit tudok, a másik díjat holnap kirakom! 


Prológus 2. rész



El se hittem, hogy valaha idáig fogok süllyedni. De tényleg. Én csak arra vágytam, hogy legyen egy szerető családom, elmenni egyetem, és élni az egyszerű, természetfelettitől mentes életemet. Aztán bingó! Pont ellenkezőjét kapom.

Meghallottam egy közeledő egy kocsi robaját, és ráraktam az ujjamat a ravaszra, és vártam. Az érkezők talpa alatt recsegtek a gallyak. Belegondolva, egy nagy hülyeséget csináltam, mivel mögöttem és mellettem sötét sűrű erdő, amiben tuti biztos, hogy elvesznék, ha menekülésre kerülne a sor.

A két férfi kitárta a kocsimnak az ajtaját, és elkezdtek kutakodni. Az alacsonyabb közelebb volt hozzám, ráadásul háttal voltak mindketten, szóval szabad préda.
-         - Dean, szerintem már elment. – adta ki a véleményét a magasabbik, és pont akkor nézett a társára, mikor a pisztolyom csövét a tarkójára helyeztem. Eddig is gondoltam, hogy a Winchesterekkel van dolgom, de most már biztos voltam.
-          -Azt a rohadt… - morogta a szerintem, idősebb testvér.
-          -A Winchesterek, mi? – kérdeztem cinikusan, oldalra döntve a fejemet.
-      -    Sammy, lökd a hülye meggyőző beszédet vagy elintézem a csajt. – sziszegte Dean, mire az említett „Sammy” nem csinált semmit. Az idősebb Winchester szusszantott egyet és átragadott a válla fölött, és utána ledobott a földre. Még mielőtt feltápászkodhattam volna, Dean rárakta a lábát a hátamra, és visszanyomott a földre. Hirtelen teljes erőmből megfordultam, és a férfi lábszáránál fogva borítottam fel. Mindketten a földön feküdtünk, és próbáltunk felállni, miközben visszatartottuk a másikat. Mikor már Sam megunta, enyhén meglökött, de csak annyira, hogy elveszítsem az egyensúlyomat és Dean leteperjen. Ellöktem őt, de csak rám esett. Ráült a derekamra, és teljes súlyával ránehezedett a karomra. Mérgesen ránéztem, ő meg elvigyorodott.
-        - Tudod, még élvezném is a helyzetet, ha nem akarnál megölni. – szólt és fel-felvonogatta a szemöldökét. Amikor nem vettem a célzást, jobban mondva nem akartam, el kezdett mozgolódni. Összegyűjtöttem az összes nyálamat, és leköptem, vagyis csak próbáltam, mert kitért a nyáltenger elől. – Általában a lányok nyögve válaszolnak, de nem árt a változatosság. – kacsintott, és Sam leült mellénk a földre.
-        -  Szállj le rólam, vagy kitöröm a nyakad. – morogtam. Dean nagy nehezen lekászálódott rólam. Felültem, és bosszúsan néztem az idősebb Winchesterre.
-        -  Azt már meg se kérdem, hogy honnét tudod, kik vagyunk. – csóválta a fejét Sam.
-         - Nekem is vannak vadász kapcsolataim, akár csak nektek. – válaszoltam a szemébe nézve. – Vázolom a helyzetet. Ti most szépen elhúztok innen, én meg elvégzem a munkámat és utána soha többé nem látjuk egymást! Megvan? – tértem át türelmetlenbe, és a táskámmal együtt elindultam az erdőbe, ahol állítólag az a fészek van, akik megölték Andyt.

A rengeteg lombozata magas és sűrű volt. A holdfény alig szűrődött ki a fák koronája alatt. Minden egyes léptemnél eltört alattam néhány leesett faág. Egyre jobban haladtam az erdő közepe felé. Néhány árnyat láttam a fák mögött, amik egyre közelebb és közelebb értek hozzám. Körül kémleltem a sötétben, valami búvóhely után, de már túl késő volt. Egy magas férfi volt két méterre tőlem, ijesztően mosolyogva. A szívem a torkomban dobogott, az adrenalin átjárta a testemet.
-         - Egy ilyen szép lánynak nem szabadna egyedül járkálnia az erdőben, főleg ilyenkor. – mondta negédes hangon az ismeretlen férfi. Csak pár másodperc múlva fogtam fel a szavak jelentését, és még akkor is nehezen válaszoltam.
-          -Na és magának? – kérdeztem, mire ő felnevetett. Egy pillanaton belül, valaki megragadott, és egy közeli fának vágott. Sajgó tagokkal feküdtem a földön, és próbáltam figyelni, arra, amit beszélnek.
-        -  Luké, már megmondtam, nem játszunk az étellel! Ne kelljen szólnom még egyszer! – szólt rá egy nő erélyesen a „beszélgető partneremre”. A nő mellett, két óriási méretű férfi állt, és mindannyian szigorúan meredtek az említett Lukéra.
-        -  Nem is ételnek szántam, nézd milyen erős, mily életerő van benne! – mondta csodálattal a férfi és végig simított a nő arcán, akinek szigorú vonásai megenyhültek.
-         - Igazán? – kérdezte a nő hitetlenkedve, és odajött hozzám. Felém nyúlt, de elhúztam a fejem. Más se kellett neki, megharapta a csuklóját és felém tartotta. Egy pillanatig se gondolkodtam, meg kellett bosszulnom az egyetlen barátom halálát. Előhúztam a tornacipőmbe bújtatott kisebb tőrt, és beleszúrtam a vámpír alkarjába. A nő barna szemei fájdalmasan megcsillantak, és dühbe gurult. Ütött egyet, de kivédtem, és hirtelen előhúztam a kabátomba bújtatott bozótvágó késemet.  Töviből levágtam a szőke nő karját, majd a fejét. Csurom véresen néztem a többi vámpírra, akik szinte nem is láttak a vörös ködtől. Az egyik nagydarab nekem jött, de kibújtam a keze alatt, és ráugrottam a hátára. Próbált leszedni, de erősen nyomtam a nyakához a véres kést, neki ütköztünk egy fának, amitől szinte csillagokat láttam. Megforgattam a kezemben a tőrt és a vámpír torkába nyomtam, majd egy erős csapással elválasztottam a fejét a nyakától. Leugrottam az élettelen testről, még mielőtt eldőltem volna vele együtt. A pólóm, a nadrágom és a kabátom átázott a vértől, a hajam tiszta ragacs volt, és az arcomon vörös és barna foltok éktelenkedtek. Egyszóval, szép látvány. Luké egy tizedmásodperc alatt előttem termett, és a nyakamnál fogva felemelt. Próbáltam szétfeszíteni a kezét, de még kapaszkodni is alig volt erőm. Ott volt még egy kés a zsebemben, de ha legalább csak egy kezemmel kiszedem, megfulladok abban a pillanatban. Az engem fojtogató férfi mögött, állt még egy vámpír, akinek hirtelen leesett a feje, ami mindent beterített vérrel. Az engem fojtogató vámpírba egy szúródott egy tű, és pár másodpercen belül eldőlt, velem együtt. Már akkor elengedett, amikor a halott ember vérét belefecskendezték, de nem bírtam talpon maradni. Még lélegezni is alig volt erőm, nem hogy a körülöttem lévőkre figyeljek. Valaki az ölébe vett, és próbált ébren tartani.
-         - Sarah, kérlek koncentrálj a hangomra! Ne hagyd el magad! – kérlelt, és az utolsó emlékem egy aggódó zöldes barna szempár, és sötét kisze kusza hajfürtök.

A szobámban álltam, és figyeltem, ahogy az esőcseppek legurultak az ablakomon. A másodpercenként jövő-menő autók lámpája bevilágított a sötét szobába. Nem mertem felkapcsolni a villanyt, mert féltem. Anya a szobámba küldött, és addig nem mehettem ki, ameddig ő nem szól. Lentről nagy csörömpölést, és kiáltozást hallottam. 

Aggódtam, és nem bírtam volna elviselni, ha anyukámnak bármi baja esik. Kiosontam a lépcsőig, ahonnét belehetett látni a nappalit. A lábaim remegtek, mint a kocsonya, amikor ráléptem az első lépcsőfokra.

Egy férfi állt anya előtt, körülötte meg nők és férfiak vegyesen feküdtek az egész helységben. Anya felemelte a kezét, és mintha egy láthatatlan erő ott tartotta volna.
-          -Te is tudod, hogy nem szabad egyedül hagyni őt! Én vagyok számára a legjobb megoldás! – korholta le a férfi anyámat idegesen, és a szemei megvillantak citromsárgán. A sárgában ott forgott folyamatosan néhány zöld és barna folt, azokban a rémisztő pupilla nélküli tekintetben. A szívem kihagyott pár pillanatra, a lábam a földbe gyökerezett. Remegtem és a sírás határán álltam.
-         - Nekem te ne merd ezt mondani! Mindketten tudjuk, hogy te csak a saját oldaladra fordítanád, és akkor az ereje a tiéd, de ez nem fog megtörténni! – sziszegte anyu.
-         - A nagyapja vagyok! – kiáltotta a férfi. – Egy a vérünk, és ezt te is tudod mit jelent! Hisz te is az vagy!– üvöltötte.
-          -Meglepődnél, ha tudnád ki is valójában ő. – teljesen összezavarodtam. Most akkor kiről is beszélnek, és mik ők? Annyi kérdés volt a fejemben és nem tudtam mit kezdeni ezzel az egésszel, a nyolc éves fejemmel.
-          -Ki ő, mondd meg! – utasította a férfi, de anyám csak mosolygott.
-          -Óh, Azazel, Azazel, ez maradjon az én titkom. – rá egy pillanatra egy magas, barna hajú férfi lépett be az ajtón, nem tudva, hogy fusson vagy maradjon.
-       -   Nessa…? – kérdezte, hátha valami magyarázatot kap. Anya zöld szemei szomorúan megcsillantak, és a férje felé fordult.
-       -   Peter, én el akartam mondani! – mentegetőzött, de a férfi elcsitította és közelebb ment a feleségéhez. Letolta anya válláról a gyönyörű szőke haját, és nézte a nő arcát. Valami nem stimmelt. A férfi aki még mindig a falon volt, kegyetlenül vigyorgott. Még mielőtt felfoghattam volna, mit jelent ez, Peter a nevelőapám torkon szúrta egy hatalmas tőrrel. A tenyeremet a szám elé raktam, és ráharaptam a nyelvemre, hogy ne sikítsak. Anya térdre esett, és a földön fuldokolt a saját vérében.

Mikor felkeltem, azt se tudtam, hogy hol vagyok. Felültem, de visszaestem, mert megszédültem. Lecsuktam a szemem, és próbáltam vissza gondolni a történtekre, de semmi. Még egyszer megpróbáltam lassan felülni, és most sikerült. A lábam nem ért le a talajig a magas ágyról, így egy darabig csak lengettem őket, mint egy öt éves kislány. Leugrottam, és kezdtem úgy érezni, hogy ez nem volt jó ötlet. A föld jég hideg volt. 

Próbáltam nem, nagy zajt csapni, amikor kiléptem az ajtón, és csendesen becsuktam azt magam mögött. Amikor elérkeztem egy kereszteződéshez, beleütköztem valakibe, és legszívesebben elástam volna magam. Ennyit a menekülésemről. Vagy mégsem. Felnéztem, és egy ismerős zöld szempárral találtam szembe magam. A férfi felmordult, amikor megérezte a becsapódásomat, de amikor rám nézett a harag eltűnt az arcáról.
-          -Dean? – kérdeztem, csak hogy biztos legyek abban, hogy ő az.
-        -  Mondjad.
-         - Mi történt?- érdeklődtem a történtekről, mert a vadászat nekem teljesen homályos.
-         - Nem emlékszel? – kérdezett vissza. Megráztam a fejem, és vártam a beszámolóját. – Amikor odaértünk, egy vámpír fojtogatott, a másikat meg gyorsan elintéztük. Sam szedett össze téged, és hoztunk be. Nagyon szarul néztél ki. - így, hogy elmondta, mindenre emlékeztem, és az igazat megvallva még mindig szarul éreztem magam.
-         - Elmehetnénk innen? – nem akartam itt maradni, nem szeretem a kórházakat. Dean bólintott és az Impalához vezetett. Az autó szinte megvakított ahogy ránéztem, mert ahogy rásütött a nap, vissza tükröződött a fény. Beültem a hátsó ülésre, és köszöntem Samnek, aki az anyós ülésen ült.
-         - Hova vigyünk? – kérdezte Dean és beindította a motort.
-         - Illionis, Effingham. – válaszoltam. Ez volt az első város ami az eszembe jutott, nem mintha sokat számítana, hogy hol vagyok, mivel nincs senkim, csak a lehető legmesszebb akartam kerülni Miamitól.


Abban az északi városban kezdődött el minden. Az életem a feje tetejére fordult és a problémák sokasága szakadt rám. És az egészet egyetlen egy célért tettem. Megvédjem a családomat, és elpusztítsam a gonoszt.










  

4 megjegyzés: